Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Talán a költők sosem halnak meg

Csabai Andrea:

Talán a költők sosem halnak meg

Talán a költők sosem halnak meg,
és ellenállnak minden viharnak,
néha a csönd vásznára feszül lelkük,
de mindig- mindig igazak maradnak.
 
Talán a költők sosem halnak meg,
szemükben ragyognak a csillagok,
a búzakalászokkal ringatóznak,
miközben sodródnak a mindennapok.
 
Talán a költők sosem halnak meg,
papírlapon pihennek az álmok,
a sorok közé madarak fészkelnek,
eldalolják a halhatatlanságot.